| 22/14
Az egész korabeli Európában megbecsült uralkodó
1018 után megnyitotta a jeruzsálemi
zarándokút
magyarországi szakaszát, amelyen védelmet nyújtott
az utazóknak. Ezzel hazánk bekapcsolódott az Európa
keleti és nyugati része közötti gazdasági,
politikai, szellemi vérkeringésbe. Mivel ez az útvonal
elkerülte Esztergomot, ezért István új székhelyet
létesített Székesfehérvárott, ahol
tekintélyes méretû bazilikát építtetett.
A templomot királyi kápolnának és
temetkezõhelynek szánta. Itt, a királyi központban
tartották a késõbbiekben az éves
törvénynapot, amikor
mindenki a király elé járulhatott.
1030-ban a magyar királyság óriási
erõpróba elé került: Konrád császár
vezetésével német támadás érte
az országot, s egyúttal a csehek is támadtak. A
császár vazallusává akarta tenni
Magyarországot, és vissza kívánta
állítani a Karoling Birodalom határait. A német
sereg azonban vereséget szenvedett: a jól kiépített
gyepürendszer és a fölégetett föld taktikája
által elõidézett éhínség felmorzsolta
és visszafordulásra késztette az ellenséges
haderõt. Üldözésük során István
Bécset is elfoglalta. Az 1031-ben megkötött
magyar-német-cseh béke területi gyarapodáshoz juttatta
a magyar királyságot a Lajta és a Morva folyók
mentén.
A trónutódlás kérdésében a
kereszténység elvei szerinti uralkodásra való
alkalmasságot (idoneitas)
tartotta a legfontosabbnak. István utolsó éveiben
nehéz kérdés elõtt állt az
utódlással kapcsolatban. Két fia volt: Ottó
korán meghalt, így Imre lett a trónörökös,
akit gondos nevelésben részesített, tanítója
a tudós Gellért püspök.
 1031-ben nagy szerencsétlenség
érte a királyi családot, s egyben az országot:
egy vadkanvadászaton életét vesztette Imre herceg.
|
