22/9 Az ország igazgatásában részint a királyi udvarhoz, részint a területi igazgatás egyes intézményeihez kötôdô tisztségviselôk voltak a király segítségére. Az elôbbiek sorában az elsô hely a nádort illette meg. E méltóság viselôje a 11. században az udvar ispánjaként elsôsorban még gazdasági feladatokat látott el, a 13. századra viszont országos hatáskörû bíróvá vált. Gazdasági feladatait elôbb a királyi udvarispán vette át, majd miután ez országbíró néven már maga is csak bírói ügyekkel foglalkozott, a 13. század elején a tárnokmester. Ugyanekkor tûnik fel az udvarban az asztalnok-, a lovász- és a pohárnokmester. Mindezen méltóságok viselôi a király bizalmát élvezô elôkelôk közül kerültek ki, s tagjai voltak a politikai ügyekben döntô királyi tanácsnak. Más királyi tisztségviselôk a különbözô ispánságok élén álltak. Ispánságba szervezve éltek a speciális szolgáltatásokkal terhelt királyi szolgálónépek (pl. a lovászok), udvarnokispánságokat alakítottak ki egy-egy királyi udvarház, s várispánságokat a királyi várak körül. Ez utóbbiak voltak a királyi várszervezet helyi egységei, amelyeknek a kisebb-nagyobb csoportokban elhelyezkedô birtoktestei egyfajta, területileg össze nem függô uradalmat alkottak a központként szolgáló, a 11–12. században többnyire faszerkezetes földsáncokkal erôdített ispáni várral együtt. A sajátos uralkodói birtoktípust képviselõ várispánságok többsége egy-egy megyéhez kapcsolódott, ezért ispáni tisztük bárói méltóságnak számított.

1. A magyar királyi udvar szervezetének vázlata 2. Szabolcs-vár rekonstrukciós rajza