22/16
I. óra/ 2. fejezet
István halála után kijelölt örököse,
Péter akadálytalanul
foglalhatta el nagybátyja trónját. Péter király
(1038–1041) intézkedései az István által
megkezdett út folytatását ígérték:
egyházakat alapított,
törvényt és
okleveleket adott ki,
pénzt veretett, adót
vetett ki. Mindezt azonban, ellentétben Istvánnal, a sajátos
magyar viszonyokat figyelmen kívül hagyó türelmetlen
erõszakossággal tette, s ezért csakhamar feloldhatatlan
ellentétek alakultak ki a király és a magyar
társadalom egésze
között. Az egyháznagyok
s a világi elõkelõk összeesküvést
szõttek a zsarnoknak bélyegzett Péter ellen, s
letaszították trónjáról. Péter
családjával együtt III. Henrik német királyhoz
menekült, tõle remélve támogatást a hatalom
visszaszerzésére.
Az elõkelõk Péter helyett István sógorát,
az alighanem a kabar törzsfõi
családból származó
Sámuelt választották
királlyá (1041–1044). Egyesek a törzsi szabadság
helyreállítását, mások a
kiegyensúlyozott istváni politika
felújítását várták Sámuel
uralmától. Az ellentétes elvárásoknak
Sámuel képtelen volt megfelelni, s helyzetét tovább
súlyosbította, hogy szembe kellett néznie a Pétert
támogató III. Henrik katonai fenyegetésével.
Sámuel Henriket hol katonai akciókkal, hol
béketárgyalásokkal próbálta
eltántorítani – sikertelenül – a
beavatkozástól, az idõközben fellépõ
belsõ ellenzékének képviselõit pedig
lemészároltatta. Ilyen elõzmények után
került sor III. Henrik támadására, melynek során
Sámuel Ménfõnél csatát vesztett, s
menekülés közben megölték.
|
