22/19 Salamon (1063–1074) bõkezûen megjutalmazta az õt trónjára visszasegítõ IV. Henriket – feltehetõen ekkor került német földre az Árpádok kincstárából az ún. Attila-szablya –, de hûbéresküt nem tett. A birodalmi seregek távozása után a Béla-fiak betörtek az országba, ám az összecsapás ezúttal elmaradt. Az elõkelõk egyezséget közvetítettek az unokafivérek között, melynek értelmében Salamon királyként uralkodott, a hercegek pedig megkapták apjuk egykori dukátusát. A király és a hercegek közös erõvel gyõzték le 1068-ban az országra támadó besenyõket. Az ekkor vívott kerlési csatához kapcsolódik László herceg és a leányrabló „kun” vitéz párviadalának már a középkorban is népszerû története. A király és a hercegek jó viszonya 1071-ben romlott meg. Feltehetõ, hogy Géza herceg elégelte meg alárendelt szerepét, igaz, Salamont viszont fõ bizalmasa, Vid bujtogatta a hercegek ellen. Az elkerülhetetlenné vált fegyveres összecsapás elsõ ütközetében Salamon legyõzte Géza herceget. Idõközben azonban cseh segédcsapatok élén megérkezett László herceg, s vezetésével a mogyoródi csatában a Béla-fiak diadalmaskodtak Salamon felett. A király Moson és Pozsony környékére szorult vissza, az ország többi részében a hatalom Géza kezébe került. 1. A kerlési csata

1. IV. Henrik császár (1055-1106) 2. Az ún. Attila-kard palmettamintás díszítésû markolata 3. Salamon király és Géza herceg viszálya