18/4

III. Béla külpolitikáját kezdetben a pápasággal és a Bizánci Birodalommal való jó viszony egyidejû fenntartása jellemezte. Mánuél császár halála után azonban visszafoglalta a korábban bizánci kézre került Dalmáciát, s elõdeihez hasonló agresszív külpolitikába kezdett. Míg a korábbi évtizedekben vezetett oroszországi hadjáratok királyi házasságok révén teremtett dinasztikus kapcsolatok folyományai voltak, Béla fiatalabb fia, a késõbbi II. András számára akarta meghódítani a szomszédos orosz fejedelemséget, Halicsot. Ez csak rövid idõre sikerült, e cél azonban a következõ évtizedekben rendre felbukkant az Árpádok külpolitikájában.

III. Béla trónját idõsebb fiára, Imrére (1196–1204) hagyta, Andrásra apja beváltatlan keresztes fogadalma maradt. András herceg azonban inkább uralkodni vágyott, s ezért többször fellázadt bátyja ellen. Kettejük viszálya végigkísérte Imre uralkodásának néhány évét. Egyebekben mind a király, mind öccse a balkáni terjeszkedés érdekében vezettek hadjáratokat, Imre fel is vette a „Szerbia királya” címet. Halálakor kiskorú fia, III. László (1204–1205) lett a király, de csak névleg. A hatalmat gyámja, András tartotta a kezében, aki elõl hívei Ausztriába menekítették Lászlót, ahol a gyermek kisvártatva meghalt.


1. Imre király levele III. Ince pápához


1. III. Béla jövedelemösszeírása

2. III. Béla és Antiochiai Anna halotti ékszerei a székesfehérvári királysírból

3. Imre király aranypecsétjének elô- és hátlapja