18/4 III. Béla külpolitikáját kezdetben a pápasággal és a Bizánci Birodalommal való jó viszony egyidejû fenntartása jellemezte. Mánuél császár halála után azonban visszafoglalta a korábban bizánci kézre került Dalmáciát, s elõdeihez hasonló agresszív külpolitikába kezdett. Míg a korábbi évtizedekben vezetett oroszországi hadjáratok királyi házasságok révén teremtett dinasztikus kapcsolatok folyományai voltak, Béla fiatalabb fia, a késõbbi II. András számára akarta meghódítani a szomszédos orosz fejedelemséget, Halicsot. Ez csak rövid idõre sikerült, e cél azonban a következõ évtizedekben rendre felbukkant az Árpádok külpolitikájában. III. Béla trónját idõsebb fiára, Imrére (1196–1204) hagyta, Andrásra apja beváltatlan keresztes fogadalma maradt. András herceg azonban inkább uralkodni vágyott, s ezért többször fellázadt bátyja ellen. Kettejük viszálya végigkísérte Imre uralkodásának néhány évét. Egyebekben mind a király, mind öccse a balkáni terjeszkedés érdekében vezettek hadjáratokat, Imre fel is vette a „Szerbia királya” címet. Halálakor kiskorú fia, III. László (1204–1205) lett a király, de csak névleg. A hatalmat gyámja, András tartotta a kezében, aki elõl hívei Ausztriába menekítették Lászlót, ahol a gyermek kisvártatva meghalt. 1. Imre király levele III. Ince pápához

1. III. Béla jövedelemösszeírása 2. III. Béla és Antiochiai Anna halotti ékszerei a székesfehérvári királysírból 3. Imre király aranypecsétjének elô- és hátlapja