| 18/18
A korabeli magyar rendiség társadalmi bázisát
a király és fõpapjai a megyei nemességben
keresték. A királyi hatalom 1267-ben ismerte el a
királyi szervienseknek az
egykor csak a legelõkelõbbeket megilletõ nemesi
jogállását. András és
hívei az így kialakuló nemességet akarták
mozgósítani a bárók ellenében, ezért
felkarolták és ösztönözték a nemesség
helyi önkormányzatának kialakítására
irányuló törekvéseket. Törvény írta
elõ a nemességet képviselõ szolgabírák
állítását minden megyében. A
megyésispánból és a szolgabírákból
álló testület lett az illetékes a megyebeliek
ügyeiben. A szolgabírákat ekkor még a király
nevezte ki, s feladataikhoz hozzátartozott a bárók
közül kikerülõ megyésispánok
ellenõrzése is.
Bár III. András uralkodásának majd minden
évében lázadó bárói ellen volt
kénytelen hadakozni, az állam rendi jellegû
átalakítása, melynek eredményeit az 1290. és
1298. évi törvények rögzítették
 , idõvel mégis meghozta a maga
gyümölcseit. 1300-ra a bárók sorra meghódolni
kényszerültek, s megszilárdulni látszott a
királyi hatalom helyzete. A felsejlõ konszolidációt
törte derékba a király váratlan halála 1301.
január 14-én. III. Andrással immár vitathatatlanul
sírba szállt az Árpádok dinasztiája. A
rendi intézmények fokozatosan elsorvadtak, s a bárók
új erõre kapva fordították a maguk javára
a magyar koronáért harcba induló
trónkövetelõk egymás elleni küzdelmét.
|
