| törvények, aranybulla
törvények
A jogi írásbeliség egyik fontos területe. A
középkor jogéletét alapvetõen az íratlan
szokásjog szabályozta. Írott törvényre ott
volt szükség, ahol a szokásjog hiányosnak mutatkozott,
illetve a szokásjogot kellett megváltoztatni. Elsõsorban
az egyházat és a vallásgyakorlást érintõ,
valamint büntetõjogi kérdések igényeltek
írott szabályozást. Ezekben az esetekben Karoling-kori
zsinati határozatok és egyházi joggyûjtemények
szolgálták a törvényhozás
forrásbázisát. A törvényeket a király
és a tanács hozta a 11. században vegyes jellegû
zsinatokon, ahol a világi és egyházi kérdésekben
egyaránt a vegyes összetételû királyi
tanács döntött. A 12. század elejétõl
az egyházi törvényhozás önállósult,
s tiszta egyházi zsinatokon valósult meg.
Valószínûleg számos alkalommal került sor
elvi döntések meghozatalára, melyeket azután valamivel
késõbb foglaltak egységes beosztású
törvénykönyvekbe. A 11-12. századból Szent
István nevéhez két, Szent Lászlóéhoz
három, Kálmánéhoz két
törvénykönyvet kapcsol a hagyomány, ezenkívül
két esztergomi zsinat, és kisebb zsinati töredékek
szövege maradt fenn a 12. századból. A 13. században
a törvényeket nagyobb társadalmi csoportok számára
kiadott kiváltságlevelek pótolták, de a század
végén két törvényhozási emlék
s egy tanácshatározat is maradt III. András király
korából. Irodalmi szempontból törvényeink
közül kimagaslik az irodalmi igényû prológussal
ellátott Kálmán-kori törvénykönyv
(Kálmán ún. I. törvénykönyve), melynek
összeállítója Alberik volt. Törvényeink
általában késõbbi, 15-16. századi
másolatokban maradtak csak fenn.
SZK aranybulla
Jelentése eredendõen az oklevelet hitelesítõ
arany függõpecsétre vonatkozott, ám jelölte
az ilyen pecsétekkel ellátott szabadságleveleket is.
Aranybullának elsõsorban II. András király 1222-ben
kibocsátott törvényét nevezzük.
Petrovics István nyomán Korai Magyar Történeti Lexikon (9-14. század). Fõszerk.: Kristó Gyula. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994, 55–56. SGY
|
1. Szent István
törvényei az admonti kódex elsô lapján |
