Kálmán törvénykönyve 1100 körül
Az ún. I. törvénykönyv

A törvény írójának: Albericusnak ajánlólevele Seraphin érsekhez.

Isten kegyelme velünk.

Seraphinnak, az isteni erények tüzével égõ érseknek, Albericus, ámbár csak egyike a legkisebbeknek, mégis az égi szemlélõdés palotájában az istenségnek elhivatott szolgája.

,,Mivelhogy ilyen bizodalmunk van Krisztus által: nem mintha elegendõk lennénk valamit is magunktól gondolni, mintegy magunktól, hanem a mi erõsségünk az Istentõl van ” – a lelki sugallat kegyelme a te elmédet mennyei bölcsesség kincseivel gazdagította, és palotád fényes termeit igen sok ékesszólású és nagytanulságú férfiúval, mint megannyi drágakõvel ékesítette, az én csekély tehetségem a maga csiszolatlanságával nem kis mértékben aggodalmaskodik, amikor azt parancsolod, ó, fõpap, hogy én, akinek hogy úgy mondjam, nyelvem sincs, és csaknem minden csiszoltságot nélkülözök, a királyi rendelkezések gyûjteményeit átvizsgáljam, és az egész ország szenátusi határozatait az én vézna, mintegy böjttõl legyengült elõadásommal egybefoglaljam.

Engem ugyanis a királyi tanácskozásokra sem tanácsadói bölcsességem mûveletlen volta nem hívhat meg, sem szerény állapotom és lenézett szegénységem nem kérhet bebocsátást, mikor az ajtók elõtt állok; mivel azonban inkább óhajtok az engedelmességnek eleget tenni, mintsem a szeretettõl, mely mindent remél, valamit megtagadni, inkább akarok az engedelmességben erõmön felül merészkedni, semmint merészen egyáltalában nem engedelmeskedni. Ezért, bár járatlanságom a fogalmazásban nem mutat semmi ékesszólást, mégis a szeretett nem tagadhatja meg az engedelmességet; egyébként is ebben a munkában nem saját elgondolásom szerint lépdelek, hanem mások útjának elõttem levõ nyomain haladok, s ezért, ha olykor a bizonytalan nyomokról messzebb tévedve, valamiben hibát követ el tollam, nem kételkedem, hogy nálad könnyû lesz a megbocsájtás, s ez a körülmény adott ösztönzést eme tanácskozás lassú késedelmeskedésének is.

De talán vannak némelyek, akik a dolog kellõ meggondolása nélkül ezt a tarcali gyûlést -- amelyrõl szó van -- fölöslegesnek állítják kevésbé bölcsen azt állítván, hogy inkább az elõdök régi kezdeményezéseinél kell megállni. Hogy ezeknek az ellenvetése valóban mily csekély értékû és mennyire megfontolatlan, nem lesz hiábavaló kissé megvizsgálni; mivel az országnak eme ócsárlói inkább a saját véleményükkel törõdnek, semmint azzal, hogy az ország elõrehaladását közösen szolgálják. Ugyanis ki kételkedik abban, hogy az a törvény, melyet a mi Szent István atyánk, amaz apostoli férfiú, népünknek adott némely dolgokban keményebb volt, némely dolgokban pedig könnyebben elviselhetõ: amazokban szigorúbban torolván meg a bûnt, és másokban szelídebben engedékeny lévén, azonban senkit sem bocsájtott el a fegyelemnek vesszeje nélkül, mivel az eleve elrendelés ideje akkor még nem hozta meg a hitnek egyetlen igaz megvallóját sem, és mégsem szabad azt hinni, hogy mindez az isteni elrendelés tervén kívül történt volna.

Ugyanis, midõn az említett atyánk idejében, az õ egész országa barbár mûveletlenségnek hódolt, és a tudatlan és kényszerbõl lett keresztény a szent hit figyelmeztetõ ösztökéje ellen rugódozott, sõt a fenyítõ vesszõ bûntetõ ütései ellen még visszavicsorított: nagyon is szükséges volt, hogy a szent fegyelemnek kényszere a hívõket a hitre térítse, a megtérteknek pedig a bûnbánat megigazulására szolgáljon. De a legkeresztényibb királyunk, Kálmán, aki a galamb szelídségének kegyességének és minden erény jelességével van felruházva -- miután látta, hogy a felserdült hit elérte a tökéletes vallásosság erejét, bölcsen úgy gondolta, hogy a törvény bilincsének a szorítását meg lehet lazítani, vagyis méltatlannak találta, hogy a hitnek önkéntes vitézét még mindig a törvény büntetésétõl való félelem gyötörje, akit a megismert hit megvallásától már maga a halál sem tudna visszatartani.

Õ -- miután látta, hogy a belsõ háborúskodások miatt, melyek egészen az õ koráig tartottak, az õsi hagyományokból már nagy részt kivetkõzött ország törvényes rendje hanyatlásnak indult, a királyi udvar tisztelete szétfoszlott -- félve, hogy a harcos, aki a békétõl elszokott, s az otthoni polgár, aki viszont a hõsi erénytõl idegen: kiegyenlíthetetlen ellentétet fog eredményezni: az ország fõembereit összehíván, az egész tanács hozzájárulásával az elõbb említett, szent emlékû István király törvénykönyvét felülvizsgálta; s abból, ha a dolgot jól megnézed, semmit el nem vett, hanem (inkább) növelte; nem úgy mint alapító, hanem mint továbbépítõ, hogy a zsenge oltványok mintegy áldásos öntözés vizével felüdítve, az igazság növekedését érjék el. És amíg amaz (Szent István) a hitetlenek lerontója volt, s a törvény ellenõrzõje az áthágókkal szemben, emez (Kálmán) már a helyes életet követõ híveknek a támogatója a megigazulásban. Amaz a hit pajzsával látta el a népet, emez a fölösleges földi hiúságot az igazság övével övezte körül; az a lelkeket az Isten szavának kardjával félemlítette meg ez az üdvösség sisakjával díszítette.

Végezetül: mindkét király azt tûzte ki célul, hogy miként a megérdemelt, bosszuló büntetés a kárhozat fiait emészti, az üdvösség fiait gyámolítsa. Nem ok nélkül hord ugyanis a király kardot, ugyanis az Istennek a szolgája õ, haragos megbosszulója annak aki gonoszt cselekszik, mivel a fejedelmek nem a jó cselekedetnek szolgálnak félelmére, hanem a gonosznak. ,,Ki az ugyanis, aki árthat nektek, ha jóban vetekedtek egymással?” Eddig ezekrõl.

Ennek a gyûlésnek fent említett gáncsolóival szemben ugyan minden egyes fejezettel kapcsolatban, melyeket haszontalannak állítanak, meg tudnék írásban is felelni, ha nem félnék attól, hogy eme levélbeli elõadásnak a mértékét túlhaladva, a te szerénységednek, ó fõpapok dísze, untatására leszek. De mind azokat meg lehet érteni ezekbõl is, melyeket eléggé mérsékelten és röviden megírtam.

Mindazonáltal tõled, uram, aki tudod, hogy ennek a népnek a nyelvében kevésbé vagyok járatos, ha tollam a megkezdett út ösvényétõl valahol eltér, azt kérem, hogy irántam való szokott jóakaratoddal egyrészt a fölöslegeseket nyesegesd le, másrész a hiányosságokat egészítsd ki, a helyesen mondottakat pedig atyai kegyelmességeddel támogasd, és mielõtt a nyilvánosság füleihez jutnak, a te gondoskodó ujjaiddal érintsd kegyesen, hogy legalább az, amit a legbölcsebb vizsgálatod szerint helyesen alkottam: ítéleted alapján az ócsárlók irigységével szemben is védelmet nyerjen.

I. Szent István adományairól az egyházak részére

Tetszett a királynak és az egész gyûlésnek, hogy minden birtokadomány, amelyet Boldog István király a monostoroknak vagy egyházaknak rendelt, háboríthatatlanul megmaradjon.

2. Püspöki zsinatok tartásának elrendelése a bíráskodási ügyekre

Mivel népünk egyrészt az utazás, másrészt az élelmezés gyakran igen nagy nehézségei miatt, minden ügy végett nem tud a királyi udvarba menni, elrendeltük, hogy kétszer egy évben, úgymint Fülöp és Jakab apostolok napján és Szent Mihály nyolcadán mindegyik püspökség területén zsinatot kell tartani, amelyen mind ispán, illetõleg ispánok, mind a többi tisztség viselõi az õ püspökükhöz összegyûjtenek, s a ha erre valaki, még ha pecsét nélkül idézik is, nem megy el, pervesztes legyen.

3. Az országba jövõ külföldi papokról

Külföldi áldozópapot vagy szerpapot csak ajánlólevéllel fogadjanak be. Akiket pedig idáig befogadtak, vizsgálják meg, vajon jogosan jöttek-e, s ennek megfelelõen azok, akikrõl valami kedvezõtlen hír jut el füleinkhez, tisztségükbõl távozzanak mindaddig, amíg vagy ítélettel nem tisztázzák magukat, vagy az országból el nem távolítják õket.

4. A külföldi jövevényekrõl

Külföldit kezes nélkül ne fogadjanak be.

5. A különbözõ udvari káplánok perbe idézésérõl

A püspökök és ispánok vagy mások káplánjait a püspök vagy az érsek pecsétjével idézzék perbe.

6. Az egyházi és világi személyek közötti perekrõl

ha egyházi személynek világiakkal van pere, a világit a bíró pecsétjével idézzék; ha pedig világinak van pere egyházi személlyel, az egyházi személyt a püspök vagy az esperes pecsétjével idézzék, s ugyanezek hallgassák õt ki az illetékes bíróval együtt.

7. Az ispánok egymás közti pereskedésérõl

Ha két ispán valamely ügybõl kifolyólag viszálykodik egymással, a fent említett zsinaton tárgyalják meg az ügyüket.

8. Az apátok egymás közti pereskedésérõl

Ha két apát torzsalkodik, ugyanazon zsinaton ítéljenek ügyükben.

9. A király vagy herceg nagyobb tisztviselõinek egymás közti pereirõl

A király vagy a herceg nagyobb tisztviselõi és káplánjai ügyében, akiknek személyéhez nem méltó, hogy a (közönséges) bíró elõtt perlekedjenek, ugyanazon zsinaton ítélkezzenek.

10. A zsinat mint fellebbezési fórum

Ha valamely dölyfös bíró vonakodnék az említett zsinatra elmenni, az õ vádlója ítélkezzék fölötte.

11. A király és a herceg fõbb tisztviselõinek pereirõl

Ha a király és a herceg nagyobb tisztviselõi vagy egymást közt, vagy náluk nagyobbakkal viszálykodnak, és a bíróhoz menni nem akarnak, ügyeiket a megyés ispán az illetékes bíróval együtt vizsgálja meg.

12. A király és a herceg tisztviselõinek pereirõl

A herceg (olyan) tisztviselõi, akik a király területén tartózkodnak és a király (ama) tisztviselõi, akik a herceg területén vannak, az (illetékes) ispán és bíró elõtt (együtt) a kisebbek pedig (egyedül) a bíró elõtt pereskedjenek.

13. Az ispánok vagy az õ népeik egymás közti pereskedésérõl

Ha ispán ispánnal viszálykodik vagy az õ népük (egymással); a zsinati bíróság vagy a szomszéd ispán vizsgálja meg ügyüket.

14. Az egyházi személyek mentségérõl a világi  bíráskodás alól

Világi bíró ne merészkedjék pecsétjét egyházi személyre küldeni.

15. A királyt illetõ halastavak visszaadásáról

Mivel annál kevésbé látszik erõsnek a (királyi) udvar, minél kevésbé állnak rendelkezésre a szükséges dolgok, nehogy a mi bõségünk udvarunknak szegénységében bõvelkedjék, úgy tetszett nekünk, hogy minden halas tavat, kivéve azokat, amelyeket Szent István ajándékozott, adjanak vissza a királyi használatra, mivel nem volt helyes, hogy mi azokról lemondjunk, s a mi engedékenységünk folytán az udvar fénye is lejjebb engedjen; ellenben sokkal jobb, ha mi és azok, akik hozzánk jönnek, a megbecsülés bõségével találkoznak.

16. A szerzeteseknek szükséges halastavak meghagyásáról

Hasonlóképpen elhatároztuk, hogy -- ámbár a kolostoroknak vagy az egyházaknak adott halastavakat vissza kell adni -- a barátok mindennapi használatára szükségeseket meg kell hagyni, és csupán a feleslegeseket szabad elvenni.

17. A régi birtokadományok tiszteletben tartásáról

Azok a szõlõk, telkek, földek, melyeket bármelyik király adományozott, változatlanul maradjanak meg azoknak, akiknek adományozták azokat.

18. Az egyháznak adott erdõkrõl

Az egyháznak adott erdõket egyáltalában nem engedjük elvenni.

19. Az elûzött telepesekrõl

Azok az elûzött régi telepesek, akiknek másutt nincs földjük, eddigi földjükre térjenek vissza. Ha (közben) földjüket monostoroknak vagy egyházaknak adományozták, és nekik van más földjük, ez (tudniillik a közben történt adományozás) maradjon meg sértetlenül.

20. A Szent István által, illetõleg az õ utódai által adományozott birtokok különbözõ öröklési rendjérõl

Minden olyan birtok, melyet Szent István adományozott, illessen meg minden, természetes leszármazás szerinti utódot, vagy örököst. Az olyan birtok azonban, amelyet más királyok adtak (csak) apáról fiúra szálljon, s ha ilyenek (ti, fiörökösök) nincsenek, örököljön a fitestvér, s ennek halála után fiait se zárják ki az örökségbõl. Ha pedig az illetõnek fitestvére nincsen, az örökséget a király részére vegyék át.

21. A vásárolt birtokokról

A vásárolt birtokot semmiféle örököstõl ne vegyék el, csupán (a vásárlás tényét) ugyanazzal a bizonyossággal kell igazolni.

22. A tüzes vas - és forró víz - próbákról

Megtiltjuk, hogy tüzes vas - és forró víz - próbát valamely egyházban tartsanak, csupán a püspöki székhelyen és a nagyobb prépostságoknál, valamint Pozsonyban és Nyitrán.

23. Az igazságtalan bíró elleni fellebbezésrõl

Azt a bírót, aki a perekben igazságtalanul ítélkezik, a király udvarába pecséttel idézzék, de a zsinat elé (csak) pecsét nélkül.

24. A püspöki zsinat feladatairól

a) Ha valaki elmulasztaná, hogy a püspökök és ispánok összejövetelére elmenjen, ítélkezzenek fölötte.

b) Egyébként pedig olyan szorgalmasan gyûljenek össze, oly odaadó gonddal tárgyaljanak, és oly kitartó szorgalommal mérlegeljék az egyenlõ esélyeket, hogy egyrészt gyûlölet folytán az ártatlanságot el ne ítéljék, s másrészt barátságból a bûnt meg ne védjék.

25. Tized elrendelése a vámokból és adókból

Miképpen a vámokból és az adókból egyharmad részét az ispánoknak rendeltük adni, úgy azok tizedrészét a püspököknek rendeljük, mivel mind az új - mind az ószövetség lapja elrendeli a tizedek adását, s így helytelen és balga dolog lenne ha megtörni merészelnénk a szentek intézkedéseit, melyeket inkább a legnagyobb alázattal betölteni tartozunk.

26. A bírósági tanúk jogi kellékeirõl

Ha valaki, akit bizonyságtételre hívtak, valakinek az igazát tanúskodással akarja bizonyítani, bizonyságtételét csak abban az esetben engedjük elfogadni, ha elõször is: bûneit meggyónta a papoknak, azután: ha szántóföldje van; hogy így egyrészt az igaz tanúbizonyságnak biztosítéka legyen a pap által a gyónásban, másrészt hamis tanúskodás esetén a váltságdíj biztosítva legyen a birtokban.

27. A hamisan tanúskodókról

Senki se merjen tanúbizonyságot tenni, csak ha bûneit meggyónta. Akinek a tanúskodását hamisnak találják, annak a tanúbizonyságát többé ne fogadják el.

28. A bírói ítélet foganatosításáról

Ha valaki a bíró poroszlóját az ítélet miatt megveri, az ilyenhez a megye ispánja küldjön (megbízottakat), és amit (a bíró) ítélt, azt teljes egészében vegyék el tõle erõvel.

29. A poroszlók jogi kellékeirõl

Megparancsoljuk, hogy a bíró poroszlói olyanok legyenek, amilyeneknek fentebb az alkalmas tanúkat mondottuk.

30. Az igazságtalanul eljáró poroszlóról

Ha a bíró poroszlója küldetése közben valamit igazságtalanul cselekszik, ítéljék el a hamis parancsot adó bíróval együtt.

31. Ugyanarról

A bíró poroszlója által bárkinek okozott kárt a bíró vagyonából tegyék jóvá.

32.A jogtalan birtokfoglalásról

Ha valaki másnak a földjét birtoklásra magának fogadja el, ha a bíróságon bevádolják, ugyanannyit veszítsen el saját földjébõl, s azonkívül tíz penzát fizessen.

33. A vámfizetés szabályozása

A kereskedõk, akik csak azért foglalkoznak kereskedelemmel, hogy gazdagodjanak, a régi vámokat kétszeresen fizessék meg; a szegények pedig, akik a kereskedésbõl élnek, a szokott vámokat fizessék.

34. Ugyanarról

Ha valaki saját és házilag termelt dolgaiból ad el valamit a vásáron, Szent István törvénye szerint fizessen vámot.

35. A várõrök közé telepedett vendégek kötelezettségeirõl

Ha valaki a vendégtelepesek közül, mint szomszéd, a várõrök földjén lakik, vagy vegyen részt a birtok fele része arányában a várõrök katonai szolgálatában, vagy nyolc dénárt fizessen.

36. A király utazásáról a megyékben és a határõrök feladatairól

a) Amikor a király vagy a herceg valamelyik megyébe megy, egy megyebeli harci mént vezessenek elõ, s ha ez valamely okból elpusztul, a ló tulajdonosának tizenöt penzát adjanak. Ha pedig bizonyos fokig megsérül, de nem pusztul el, az említett összegnek fele részét adják a lóért.

b) Ha valami fontos hír jut a határvidékre a határõrséghez, az ispán két követet küldjön a királyhoz négy tábori lóval: ezek saját élelmükkel menjenek, s ott megérkezvén, útjuk költségét a nádorispántól kérjék meg, és ugyanannyit kérjenek a visszatérésre. Ha pedig lovaik elpusztulnak vagy megsérülnek, annyi penzát kell adni a lovakért, amennyit fentebb mondottunk; ha azonban épségben hazatérnek, ezt egy hadjáratban való részvételnek számítsák be.

37. A király és a nádor vidéki bíráskodásáról

Ha valamelyik vár megyéjébe megy a király, ott két megyei bíró menjen vele, hogy azok az ottani nép perlekedéseit bölcs vizsgálattal intézzék, ha pedig a nép vádja ellenük fordul, õket a nádorispán ítélje meg.

38. Az ispánokhoz küldött várõrökrõl

Ha a király valamelyik ispánhoz vagy fõtisztviselõhöz esetleg valakit elküld a várõrök közül, az csupán a hadjáratba menjen, ellenkezõ esetben térjen vissza a (vár)-néphez, ahonnan eljött.

39. Az elszökött várõrökrõl

Mindenkinek megtiltjuk, hogy bárkit is maguknál tartsanak, a várõrök közül, aki a király engedélye nélkül elszökött; ha pedig valaki ilyet tart magánál, ezt mint törvényszegést tegye jóvá.

40. Az ispánok földjén élõ szabadok katonai kötelezettségeirõl

Azok az ispánok, akinek saját falvaikban olyan szabad embereik vannak, akiktõl lovakat kaphatnak és száz penzát tudnak összegyûjteni, ebbõl a jövedelembõl egy páncélos katonát adjanak a királynak. Ha pedig negyven penzát (tudnak összegyûjteni), egy páncél nélküli katonát adjanak; ha ennél kevesebbet (kapnak), ezt saját használatukra tartsák meg.

41. Az ideiglenesen eladományozott kóbor rabszolgákról

Ha a király valakinek valamely kóbor rabszolgát ad, ez (ti. a tulajdonos) a fejét nyírassa meg; ha ezt nem teszi, tíz penzát fizessen. Ha ennek feleséget ad, vele együtt azt is veszítse el.

42. Az engedély nélkül tartott kóbor rabszolgákról

a) Ha valaki a király engedélye nélkül valami kóbor személyt tart magánál, ötvenöt penzát fizessen.

b) És ha az ilyen uránál valamit lop, az úr a bûntett alól istenítélettel tisztázza magát; és aki a szolga kezese volt, azt (a szolga) mutassa meg, és ha az értetlennek bizonyul, ugyanazt a törvényt fizesse meg, amit a szolga visszatartója; ha pedig nincs vagyona, saját szabadságát veszítse el.

43. Ugyanarról

Ha valaki valamely kóbor személyt elfogott, és így tart magánál, az ilyet ura egy penzával váltsa ki.

44. Az elszökött javak (=az elszökött rabszolgák) gyûjtögetõirõl stb.

a) Ha valamely ,,jokszedõ” a kóbor szolgát, akit magánál tart, valakinek kilencven dénárért eladja, tíz penzát fizessen, és ugyanannyit az, aki a szolgát megveszi.

b) Lovasok, vásárosok, utasok, bármerre is járnak, egy kepe takarmányt csupán öt nummusért (aprópénzért) vehessenek, ha akarnak. Aki pedig kisebb árat fogad el, vagy aki drágábban adjam ötvenöt penzát fizessen.

45. A nyolcdénáros adó szedésének szabályozása

a) Ama nyolc dénárt, amelyet (idáig) minden szabad embertõl szedtek, ezután ne szedjék.

b) A hetes szolgálatot teljesítõ várnépektõl (azonban) a nyolc dénárt szedni rendeljük, s közöttük mindenesetre az olyan szabadtól is, aki csipán eme várnépektõl független, de nem a királytól.

c) Azok a szabadok pedig, akik a királynak, amikor az õ határaikon átvonul, lovakat, szállítószekereket és zsoldos szolgálatokat szoktak nyújtani, négy dénárt fizessenek. És hasonlóképpen azok a szabadok is, akik velük együtt szoktak lakni, vagy menjenek ki onnan.

46. A régi hitükhöz ragaszkodó izmaeliták büntetésérõl

Ha valaki izmaelitákat böjtölésen kap rajta, vagy evésen és a disznóhústól való tartózkodásban, vagy mosakodásban avagy más vétkes szokásukban, az ilyen izmaelitákat küldjék a királyhoz. aki pedig õket bevádolta, vagyonukból kapjon részesedést.

47. Az izmaeliták áttelepítésérõl

Az izmaeliták minden falujának megparancsoljuk, hogy templomot építsenek, s azt ugyanazon falu területérõl adománnyal lássák el. S miután e templom felépült az izmaeliták falujának a fele költözzön el a faluból, és másutt telepedjenek le; hogy miképpen most egyforma szokásúak lesznek velünk az együttlakásban, úgy Krisztus egy és ugyanazon egyházában, ti. az isteni hajlékban is egyetértõk legyenek velünk.

48. Az izmaeliták leányainak férjhez adásáról

Az izmaeliták közül senki se merje leányát a saját népébõl valóhoz adni férjhez, hanem csak a mi népünkhöz valóhoz.

49. Az izmaeliták étkezésérõl

Ha valamelyik izmaelitáknak vendégei vannak. vagy valakit lakomára hív, mind õ, mind vendégei csupán disznóhúst egyenek.

50. Különbözõ gyilkosságok ügyében illetékes bíróságokról

a) Ha ispánnál vagy bárki másnál gyilkost találnak, az ilyet a püspök követe kérje ki vezeklésre, s ha az illetõ (ispán vagy más) (a gyilkost) vonakodnék kiadni, ugyanazon büntetéssel sújtsák, mint a gyilkost.
b) Elhatároztuk, hogy az apagyilkosságokat és másokat, melyeket ezekhez hasonlóknak nyilvánítottunk, a püspökök elbírálására kell bízni, akik az efféléket a bûnök és a személyek milyenségének megfelelõen, a kánonok rendelkezése szerint ítéljék meg, ahogy jónak látják.
c) Az egyszerû gyilkosságokat pedig az esperes és a világi bíró együtt ítéljék meg, s a kilencedet és tizedet egymás között osszák meg.

51. Az elfogott tolvajnak bíró elé állításáról

a) Az elfogott tolvajt három napig tartsák megkötözve, de kezeit ne pörköljék meg, és ne égessék meg tûzzel, a negyedik napon pedig vezessék a bíró elé.
b) Amikor a tolvajt urának a poroszlója (a bíró elé) vezeti, ha ott legalább egy (szolgáló) család lakik, abból egy személy menjen a tolvajjal, s ha pedig ott egyetlen család sem lakik, a bíró a tolvajt megkötözve küldje el az illetõ úrnak egy olyan birtokára, amely a királyhoz közelebb esik, avagy ítéljen õ a tolvaj felett.

52. Ha az elfogott tolvaj ártatlannak bizonyul

Ha az elõvezetett tolvaj az istenítélet alkalmával ártatlannak bizonyul, elfogóját kell (elmarasztaló) ítélettel büntetni, de ne vakítsák meg.

53. Bizonyítási eljárás tolvajlás esetén

a) Ha az elfogott tolvajra a lopást rábizonyítani nem lehet, engedjék meg neki az istenítéletet
b) Ha ennek folyamán ártatlannak bizonyul, elfogója vagyonából vegyenek el annyit, amennyi vagyona van annak, akit õ tolvajnak mondott, de ne vakítsák meg.
c) Ha a tolvaj az istenítélet folytán bûnösnek találtatik, vakítsák meg.

54. A lopás bûntényének meghatározása

Ha valaki négylábú állatot vagy ennek megfelelõ értékû dolgot, avagy húsz dénár értékû ruhát lopott, mint tolvajt ítéljék el.

55. A lopással gyanúsítottak esetén követendõ eljárásról

Ha valaki puszta gyanú alapján fog tolvajt (az elfogott személyt), mint tényleges tolvajt vizsgálják meg a bíróságon.

56.A tolvaj családtagjainak büntetésérõl

A tolvaj feleségét, ha részes ura bûnében, férjével együtt adják el rabszolgának. Gyermekeik is, ha tizenöt évesek vagy annál idõsebbek, osztozzanak anyjuk sorsában; azokat pedig, akik tizenöt éven alul vannak, büntetlenül engedjék el.

57. Boszorkányperek megszüntetésérõl

A boszorkányokról pedig, mivel ilyenek nincsenek, semmiféle vizsgálatot ne tartsanak.

58. A magzatukat megölõ asszonyokról

Azokat az asszonyokat, akik magzatukat megölik, vigyék az esperes elé és (az ilyenek) tartsanak vezeklést.

59. Az asszonyok elrablásáról

Az asszonyok elrablását a püspök vagy esperes ítélje meg.

60. A varázslók büntetésérõl

A varázslókat, akiket az esperes és az ispán kiküldöttei találnak, ezek ítéljék meg.

61. A házasságtörõk büntetésérõl

A házasságtörõket vezessék a püspök vagy az esperes elé, és az õket megilletõ büntetésben részesüljenek.

62. A lótolvajokról

Ha valamely faluban, ahol a király járt, valamely ló elvész, abból a faluból senki se térítse meg; de ha azon a vidéken olyan falu van, ahol tolvajok laknak, ezeket kötözzék meg.

63. Ugyanarról

Ha átutazó lovasok szállnak meg egy faluban és ezeknek a lovai elvesznek, a falubeliek térítsék meg; ha pedig a falun kívül (történik ilyen eset), a faluból senki se fizessen (kártérítést).

64. A patvarkodókról

Ha valaki perét három bírósági tárgyaláson nem akarja befejezni, az ilyenek panaszát többé ne hallgassák meg.

65. Az egyház igazgatásáról

A püspökön kívül, az ispánok vagy vitézek közül senki se merészeljen magának az egyházban hatalmat szerezni.

66. Az egyházi személyek tizedfizetési kötelezettségérõl

A papok és apátok vagy bármely méltóságot viselõ személyek a tizedet fizessék meg (annak) az egyháznak, amelynek területén földmûvelést ûznek avagy szüretelnek.

67. A másodszor nõsült papokról

A másodszor nõsült papok vagy az olyanok, akik özvegyeket vagy elbocsátott asszonyokat vettek el, szakítsanak e meg nem engedett házassággal, vagy zárják ki õket az egyházi rend közösségébõl.

68. A misék tartásáról

A misét csakis felszentelt helyeken lehessen tartani, s másutt csakis valamely kényszerítõ ok esetén, de ilyenkor is (csak) sátorban vagy valamely tiszta helyen; de csupán út vagy utazás alkalmával engedtessék meg ez a szükség (-megoldás), nem pedig vadászat kedvéért -- és semmiképpen sem hordozható oltár nélkül.

69. A szentek ereklyéirõl

A szentek ereklyéit ne vihesse más az úton, csak derék és kegyes egyházi férfiú.

70. Az egyházi személyek ruházkodásáról

Senki, aki az egyházi rendhez tartozik, ne használjon világi ruhákat, úgymint hasított bõrmentét, vagy tarka színû ruhát, sárga kesztyût, vörös nyeregtakarót vagy zöld köpenyt, bocskort vagy süveget, festett vagy selyemmel díszített sarut, úgyszintén selyembõl készített inget vagy ruhát, s ezeket ne a mellen kapcsolják össze kötésekkel vagy csatokkal, hanem mintegy a nyakat fogják körül.

71. A négy böjti idõszak megtartásáról

A négy böjti idõszakot, a maguk idején, ahogy idáig szokás volt, tartsák meg.

72. A Szentháromság ünnepérõl

Szentháromság ünnepét pünkösd nyolcada után tartsák.

73. A temetõkrõl

A keresztények temetkezési helyei csak a templomok körüli térségben lehessenek.

74. A zsidók által tartott rabszolgákról

Zsidó ne merjen keresztény rabszolgát venni vagy eladni, és ne engedjék meg, hogy ilyet szolgálatában tartson; aki pedig jelenleg ilyent tart magánál, ha a számára haladékképpen engedélyezett idõn belül el nem adhatja, veszítse el.

75. A zsidók ingatlan szerzési jogáról

a) Akinek pedig közülük szántóföldje van, ezt (csakis) pogány rabszolgákkal mûveltesse.
b) Birtokaik ugyan lehessenek a zsidóknak, akiknek módjuk van ilyent vásárolni, de õket másutt, mint ahol a püspöki székhely van letelepedni ne engedjék.

76. A lóvásárlás eltiltása

a) Magyarország és az országhoz tartozó tartományok lakói közül senki se merészeljen magyar lovat vásárolni.
b) Ha valaki ilyet vásárol, és megvádolják, hogy lopta, csak Magyarország határain és az ország végvidékein legyen szabad neki a maga tisztázására nyomozást folytatni. Ha pedig a ló eladóját külsõ országban akarja keresni, ne engedjék õt ide távozni, hanem (tüzes) vas-próbát vigyen. Ha bûnösnek bizonyul, mint tolvajt ítéljék el; ha ártatlannak mutatkozik, ne bánjanak vele úgy, mint tolvajjal, csupán azt az összeget fizesse (büntetésképpen), melyért (a lovat) vásárolta.

77. A rabszolga valamint állatkereskedelem szabályozásáról

a) Senki se merjen magyar nemzetiségû vagy egyáltalán Magyarországon született rabszolgát vagy rabszolganõt, még ha idegen származású is Magyarországon kívülre eladni, vagy kivinni, kivéve olyan idegen nyelvû rabszolgákat, akiket más országokból hoztak ide; sem pedig (ne merjen Magyarországon kívülre eladni vagy kivinni) egyéb állatot, mint ökröket.
b) Ha ezt az ispánok közül valaki megszegi; vagy tisztségétõl fosszák meg, vagy pedig veszítse el vagyonának kétharmad részét, annak egyharmad része azonban feleségének és örököseinek maradjon.

78. A vámjövedelem szétosztásáról a király és az ispánok között

Mindegyik ispán a maga megyéjében a vámnak mindenütt egyharmad részét kapja. A király pedig kivétel nélkül minden vámból annak kétharmad részét kapja.

79. A szabadok dénárjainak elszámolásáról

a) Azokat a dénárokat, melyeket Magyarország összes részeiben szednek, mindegyik ispán - pontosan és név szerint megírván az összeget, hogy minden egyes századosi kerületbõl mennyit szedtek be - (alattvalói közül) bárki által, akivel akarja, küldje el Esztergomba, Szent Mihály napjáig.
b) És az ispánok vagy századosok a királyéból részüket ne vegyék ki elõre, hanem ugyanazon helyen, tudniillik Esztergomban legyen az összes részek szétosztása.
c) Ha pedig valaki e pénzeket a megjelölt idõig nem küldi el ide teljes egészében, kétszeresét fizesse meg.

80. A más földjén élõ szabadok és vendégek egyféle adófizetési kötelezettségérõl

a) Az összes szabadok és vendégek, mint (amilyenek) a szlávok vagy más külföldiek, akik mások földjein dolgoznak, csupán szabadságukért fizessenek dénárokat.
b) És ne kényszerítsék õket arra, hogy ezenfelül még másféle dénárokat is fizessenek valamely munkától való mentesség fejében.

81. A várak népeinek kétféle adófizetési kötelezettségérõl

A várak szolgálónépeitõl pedig mind munkaváltság fejében, mind szabadságuk élvezéséért szegjenek dénárokat.

82. A határátlépés szabályozása

a) Azok, akik Magyarországról ki akarnak menni, mind a királynak, mind azon ispánnak, aki a kijáratot õrzi, a vámosaitól kérjenek pecsétet, amit egyik oldalán a király vámszedõje nyomjon le pecsétnyomóval, másik oldalán az ispán vámszedõje erõsítsen meg az ispán jelvényével.
b) Ha valaki ilyen pecsét nélkül kísérelne meg eltávozni, mint törvényszegõ, ötven penzát fizessen.

83. A hamisan tanúskodókról

a) Ha valakit hamis tanúskodással vádolnak meg, és ezt a faluból, részben ellenségeskedés, részben gyûlölség folytán, többen is állítják, (a bevádoltak) tüzesvas-próbával vizsgálják meg, és ha ártatlannak bizonyul, az aki õt e bûnnel megvádolta, tíz penzát fizessen.
b) Ha pedig bûnösnek találtatik, vagyona ugyan maradjon meg sértetlenül, de a két orcájára vassal kereszt alakú jelet süssenek, hogy ezután az õ tanúskodását visszautasítsák.

84. A templomba menekült tolvajok

a) Ha valaki, akit lopással vádoltak, a templomba menekül, úgy ítéltük, hogy õt csupán ezért még ne tekintsék valóban tolvajnak, hanem a bíró, annak az egyháznak a papjával együtt kérdezze meg, vajon bûnös-e vagy sem.
b) És ha õt magát vétkesnek vallja - azért, mivel az egyházba menekült, szemeinek megvakításától vagy más tagjainak megcsonkításától meneküljön meg.
c) Ha pedig azt mondja, hogy magát tisztázhassa, de ha azután bûnösnek bizonyul, az a körülmény, hogy az egyházba menekült, ne menthesse meg a fent említett veszedelmektõl.

Forrás:
Bolla Ilona – Rottler Ferenc (szerkesztette):
Szemelvények az 1526 elõtti magyar történelem forrásaiból I.
Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1993, 43–60.