Az 1222. évi Aranybulla

A Szentháromság és Oszthatatlan Egység nevében.

András. Isten kegyelmébõl Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Halics és Lodoméria királya, mindörökké.

Mivelhogy mind országunk nemeseinek, mind másoknak is Szent István király által elrendelt szabadsága, némely királyoknak a hatalmaskodása folytán, akik olykor saját haragjukat akarták megbosszulni, olykor pedig gonosz emberek hamis tanácsaira hallgattak vagy olyanokéra, akik (csak) saját hasznukat keresték, igen sok dologban kisebbedést szenvedett, ezek a mi nemeseink feleségünket és a mi elõdeinknek, az õ királyaiknak felségét kéréseikkel és sok sürgetéssel zaklatták országunk újjáalakítása végett.

Mi tehát az õ kéréseiknek mindenben eleget kívánván tenni, ahogy tartozunk különösen pedig mivel közöttünk és õközöttük ezen okból már gyakrabban nem csekély elkeseredésre jutott a dolog, amit, hogy a királyi méltóság teljesebben megõriztessék, illik elkerülni – ez pedig senki más által nem történhetik jobban, mint õáltaluk –, megengedjük mind nekik, mind országunk más embereinek a szent király által engedett szabadságot. És egyéb olyat is, ami országunk állapotának újjáalakítására tartozik, üdvösen rendelünk a következõ módon:

1. A székesfehérvári törvénynapokról

a) Hogy évenként a szent király ünnepén, hacsak nem akadályoz bennünket váratlan nehéz ügy avagy betegség, Fehérváron tartoztunk ünnepelni.

b.) És ha mi jelen lenni nem tudnánk, a nádor kétségtelenül ott lesz helyettünk, hogy a mi nevünkben az ügyeket meghallgassa.

c.) És az összes serviensek, akik akarnak, oda szabadon eljöhetnek.

2. A serviensek személyének és birtokainak biztonságáról

Azt is akarjuk, hogy sem mi, sem a mi utódaink valamely hatalmas kedvéért servienseket soha el ne fogassanak, vagy (azok birtokait) fel ne dúlják, hacsak elõbb meg nem idézték, és bírói úton el nem ítélték õket.

3. A servienseknek, valamint a serviensek és az egyházak népeinek mentességérõl minden adó és beszállásolás alól

a) Úgyszintén: semmiféle adót, sem ,,szabad dénárok”-at nem fogunk szedetni a szerviensek birtokai után, sem az õ házaikba vagy falvaikba nem szállunk, hacsak nem hívnak bennünket.

b) Az egyházak népeitõl sem fogunk semmiféle adót szedni.

4. A serviensek birtokainak öröklésrendje

a) Ha valamely serviens fiú nélkül hal meg, birtoka negyedrészét leánya örökölje, a többirõl úgy intézkedjék, ahogy akar.

b) És ha váratlan halál folytán intézkedni nem tud, (azok a ) rokonai örököljék, akik hozzá közelebb állnak.

c) És ha egyáltalán semmi nemzetsége sincs, a király fogja azokat birtokába venni.

5. A megyei igazságszolgáltatás szabályozása

a) A megyei ispánok a serviensek birtokai felett ne ítélkezzenek, csak pénz – és tizedügyekben.

b) A megyei udvarispánok egyáltalában senki felett ne ítélkezzenek, csupán váruk népei felett.

c) A tolvajok és rablók felett a királyi billogosok ítélkezzenek, de csak magának az ispánnak lábainál.

6. A népítélet megszüntetése a tolvajlások ügyében

Úgyszintén: az egybecsõdült népek (senkit) tolvajnak ne kiálthassanak, mint ahogy (idáig) szokták.

7. A serviensek és mások hadkötelezettségének szabályozása

a) Ha pedig a király az országon kívül akar hadat vezetni, a serviensek ne tartozzanak vele menni, csak az õ pénzén, és visszatérése után rajtuk hadbírságot ne szedjen.

b) Ha azonban az ellenség részérõl jön sereg az országba, mindnyájan egyetemlegesen menni tartozzanak.

c) Úgyszintén, ha az országon kívül megyünk is haddal, mindazok, kik ispánságokat bírnak, vagy tõlünk pénzt kapnak, menni tartozzanak.

8. A nádor bírói jogkörérõl

a) A nádor országunk minden embere felett különbség nélkül ítélkezzék.

b) De a nemesek (olyan) ügyeit, melyek a fõvesztésre vagy birtokaik feldúlására vonatkoznak, a király tudta nélkül ne fejezhesse be.

c) Helyettes bírákat ne tartson, csak egyet, a saját udvarában.

9. Az udvarbíró jogkörérõl

a) Udvarispánunk, amíg (a királyi) udvarban tartózkodik, mindenki fölött ítélhet, és az udvarban elkezdett ügyet bárhol befejezheti.

b) De ha birtokán tartózkodik, poroszlót nem küldhet, sem a feleket nem idézhet meg.

10. A háborúban meghalt fõtisztviselõk és serviensek fiairól

a) Ha valamely fõ tisztséget viselõ jobbágy a háborúban meghal, annak fiát vagy testvérét hasonló tisztséggel kell megajándékozni.

b) És ha serviens hal meg ilyen módon, annak fiát a király úgy ajándékozza meg, ahogy jónak látja.

11. Az idegenek tisztségviselésérõl

Ha vendégek, tudniillik elõkelõ emberek jönnek az országba, az ország tolmácsa nélkül méltóságokra ne emeljék õket.

12. Az özvegyek védelmérõl

A mgholtak feleségeit vagy azokét, akik bírói ítélettel halálra ítéltettek vagy párbajban elestek, vagy (más okért) semmiféle okból csalárd módon ne fosszák meg hitbérüktõl.

13. A királyi fõtisztviselõk hatalmaskodásai ellen

A jobbágyok úgy kövessék a (királyi) udvart, vagy utazzanak bármerre, hogy a szegényeket el ne nyomják, se ki ne fosszák.

14. A hatalmaskodó ispánok büntetésérõl

Ha valamely ispán nem viseli magát tisztességesen, ispáni tisztéhez méltóan, vagy a várához tartozó népek (birtokait) feldúlja, ha ez rábizonyul, az egész ország színe elõtt csúfosan fosszák meg tisztségétõl, és az elvett dolgokat adja vissza.

15. Az alacsonyabb rendû udvari népek önkényeskedése ellen

Lovászok, pecérek és solymárok ne merészeljenek megszállni a serviensek falvaiban.

16. Megyéknek vagy országos tisztségeknek örökjogon való eladományozása ellen

Egész megyéket vagy bármiféle méltóságokat örök tulajdonul vagy birtokképpen nem adományozunk.

17. A szolgálattal szerzett birtokokról

Azoktól a birtokoktól, melyeket valaki igaz szolgálattal szerzett, õk soha ne fosszák meg.

18. A servienseknek a királytól az ifjabb királyhoz való szabad átmenetelérõl

a) Úgyszintén: a serviensek, miután engedélyt kaptak tõlünk, szabadon átmehetnek fiunkhoz, vagyis az idõsebbtõl a fiatalabbhoz, és ezért azok birtokait ne dúlják fel.

b) Senkit, akit fiunk igazságos ítélettel elítélt, vagy pedig ha valakit õ perbe vont, addig, amíg a per õelõtte be nem fejezõdött, nem fogadunk be, és viszont hasonlóképpen a mi fiunk sem.

19.A várjobbágyok és a telepesvendégek jogainak tiszteletben tartásáról

a) A várjobbágyokat a szent királytól elrendelt szabadságban kell megtartani.

b) Hasonlóképpen a vendégeket is, bármilyen nemzetbõl valók, a kezdettõl fogva nekik engedett szabadságban kell megtartani.

20. A tizedfizetés módjáról

a) A tizedet senki se tartozzék pénzben megváltani, hanem ahogy a föld meghozza a bort vagy termést, úgy kell fizetni.

b) És ha a püspökök (ebben) ellentmondanak, nem fogjuk õket segíteni.

21.A püspöki tizedbõl a királynak járó juttatásokról

a) A püspökök a serviensek birtokai után ne adjanak tizedet a mi lovainknak,

b) sem az õ népeik ne legyenek kötelesek tizedüket (ti. a püspökök tizedét) a királyi birtokra áthordani.

22. A serviensek birtokainak mentessége a legeltetés alól

Disznaink a serviensek erdeiben vagy rétjein ne legelhessenek az õ akaratuk ellenére.

23. Az új pénz érvényességi idejérõl

a) Új pénzünk egy évig maradjon használatban, húsvéttól húsvétig.

b) És a dénárok olyanok legyenek, amilyenek Béla király idejében voltak.

24. Az izmaeliták és zsidók kamarai tisztségviselése ellen

Kamaraispánok, pénzverõk, sótisztek és vámszedõk az ország nemesei, izmaeliták és zsidók ne lehessenek.

25. A só raktározásáról

Sót az ország belsejében nem szabad tartani, csupán Szabolcson és Szegeden és a végeken.

26. A birtokoknak külföldi személyek részére való adományozása ellen

a) A birtokokat nem szabad az országon kívüli (személyeknek) adományozni.

b) Ha ilyeneket adományoztak vagy eladtak, meg kell engedni az ország lakóinak, hogy azokat visszaválthassák.

27. A nyestbõradó fizetésérõl

A nyestbõradót a Kálmán király által rendelt szokás szerint kell fizetni.

28. A bírói ítélet érvényben tartásáról

Ha valakit bírói úton elítéltek, a hatalmasok közül senki s merje õt megvédeni.

29. A királyi és az ispáni jövedelmek elhatárolásáról

a) Az ispánok csupán ispáni tisztük jövedelmével éljenek.

b) Egyebeket, amelyek a királyt illetik, tudniillik a csöböradót, (pénz-)adókat, ököradót és a várak (jövedelmének) kétharmad részét, a király bírja.

30. Az országos tisztségek halmozása ellen

Úgyszintén: e négy jobbágyon kívül – tudniillik a nádor, a bán és a király és királyné udvarbírái – senki se viselhessen két méltóságot.

És hogy ez a mi engedményünk, illetõleg rendelkezésünk mind a mi idõnkben, mind utódaink idejében örökké érvényes legyen, hét példányban állíttattuk ki, és arany pecsétünkkel erõsíttettük meg. Azért, hogy egy példány küldessék a pápa úrnak, és azt õ registrumába írassa be, a második õriztessék az ispotályosoknál, a harmadik a templomban, a negyedik a királynál, az ötödik az esztergomi káptalanban, a hatodik a kalocsaiban, a hetedik pedig a mindenkori nádornál, azért, hogy eme írást állandóan szeme elõtt tartván, se maga el ne térjen valamiben az elõbb mondottaktól, se a királyt vagy a nemeseket, avagy másokat eltérni ne engedjen, hogy õk is örvendhessenek szabadságuknak, és ezért hozzánk és a mi utódainkhoz mindig hívek legyenek, és a királyi koronát megilletõ szolgálatokat meg ne tagadják.

Azt is elrendeltük, hogy ha mi vagy a mi utódaink közül valaki valamely idõben ezen rendelkezéseink ellen akarna cselekedni, ennek az oklevélnek erejénél fogva mind a püspöknek, mind a többi jobbágyoknak és az országunk nemeseinek, együttesen és külön-külön, a jelenben és a jövõben mindörökké szabadságukban álljon, hogy a hûtlenség minden vétke nélkül nekünk és a mi utódainknak ellenállhassanak és ellentmondhassanak.

Kelt Kelednek, udvarunk kancellárjának, az egri egyház prépostjának keze által. Az Ige megtestesülésének ezerkétszázhuszonkettedik évében. Fõtisztelendõ János esztergomi érsek, tisztelendõ Ugrin kalocsai érsek, Dezsõ csanádi, Róbert veszprémi, Tamás, egri, István zágrábi, Sándor váradi, Bertalan pécsi, Kozma gyõri, Bereck váci püspökök idejében, uralkodásunk tizenhetedik évében.

Forrás:
Bolla Ilona – Rottler Ferenc (szerkesztette):
Szemelvények az 1526 elõtti magyar történelem forrásaiból I.
Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1993, 90–96.