IV. Béla király levele IV. Konrád német királyhoz (1241)

Dicsõséges Konrád úrnak, Isten kegyelmébõl Németország felséges királyának, Béla, ugyanaz által Magyarország királya, üdvözletét és akaratát, hogy tetszésére legyen.

A szívbõl jövõ keserûség és fájdalom siralmát vagyunk kénytelenek hírül adni, s jókedvünknek szomorúsággá s bánattá változását, mert szerencsétlen esetünkbõl kifolyólag a kereszténység kiirtatásától reszketünk. A mi megváltónk, megsokallva az idõ gonoszságát és a gonoszság mindent felülmúló eláradását, olyan vihart támasztott, amely már nemcsak hullámaival dobálja a hívõk hajócskáját, hanem elmerüléssel fenyegeti, hacsak az Úr, hosszú szünetelés után, a könyörgõk kiáltásaitól és hangjától megindíttatva, veszélybe jutott népének segítségére nem siet. Mert erõsen hisszük, hogy az, akinek akarata irányít mindeneket, az emberiség bûnei miatt engedte a magukat tatároknak nevezõ barbár népeket, miként a pusztából elõjövõ sáskákat, messze keletrõl, a nagyobbik Magyarország, Bulgária, Kunország, Oroszország meg Lengyelország és Morvaország elpusztítására, néhány vár és erõd kivételével, amelyek a mai napig is tartják magukat. Végtelen sok ember legyilkolásával nyomorultul elpusztították, új lakosoknak hagyva hátra a földet, s újabban a mi országunkat is - ó fájdalom - egészében elfoglalták a Dunáig, s amit a legnagyobb szívfájdalommal vehetünk csak a szánkra, nyomorultul legyilkoltak tiszteletre méltó érsekeket, püspököket, apátokat, szerzeteseket, ferenceseket, dominikánusokat, meggyalázott asszonyokat és szûzeket, a népek tömegét. Pedig keményen készültünk és igyekeztünk ellenállni, elkeseredett ütközetet is vívtunk velük, de mostoha lévén a szerencse, bûneink miatt megengedte az Úr, akibe reményünk horgonyát vetettük, hogy alul maradjunk. Egyébként azt a bizonyos hírt vettük, hogy a tél elején Németországot akarják hirtelen megrohanni, remélve, hogy innen, minden akadály elhárulván, minden országot és tartományt elfoglalhatnak. Mivel tehát nemcsak a mi, de az egész kereszténység reménysége van jelenleg kockára vetve, miután a mi védõfalunk nagyrészt leomlott, a Ti Kedvességteket bizalommal kérjük és intjük, könyörgésekkel ostromolva az Urat is, hogy Jézus Krisztus nevének tisztességéért és a mi könyörgésünkért méltóztassatok késedelem nélkül segítségre sietni a mi védelmünkre, helyesebben az egész keresztény emberiség megmentésére, e hitetlenek ellen, kérve és intve alattvalóitokat e kegyes cselekedetre, olyan készséggel hallgatva meg kérésünket, amelyet az egész kereszténység nevében intéztünk Hozzátok, hogy az egész földkerekséget fenyegetõ veszedelem elkerülhetõ legyen a Ti és többi krisztushívõ segítségével, mi pedig örökké hálásak leszünk majd nektek és méltán adósaitok. Értesítsenek hát minket érkezésükrõl azok, akik hajlandók magukat felajánlani Istennek engedelmeskedve a mi segítségünkre, hogy országunk határán tisztességgel fogadhassuk õket. Amit pedig e sorok átadója mint követünk helyettünk mond, annak méltóztassatok hitelt és bizalmat adni.

Forrás:
Árpád-kori és Anjou-kori levelek XI-XIV. század
Szerkesztette: Makkai László - Mezey László.
52. sz. levél
Gondolat Kiadó, Budapest, 1960, 149-150. o.